Köszönöm, hogy elküldtétek a legújabb tanulmányotokat. Átolvastam és lenne néhány megjegyzésem ezzel kapcsolatban.

Nagy fába vágtátok a fejszéteket, mert egy rendkívül összetett jelenségről van szó. Alapvetően egyetértek a diagnózisotokkal, bár azért én jóval óvatosabb lennék a közvéleménykutatások eredményeinek az interpretációjakor. Viszont úgy gondolom (ez inkább saját empirikus tapasztalat), hogy a kulturális, történelmi és szociológiai okok mellett a jelenlegi közhangulatba nem kis mértékben játszanak szerepet az elmúlt évek politikai, kormányzati fejleményei is, amelyek tovább erősítették az emberek már meglevő cinikus magatartását minden pozitív értékkel szemben (szabadság, szolidaritás, hitelesség, elszámolhatóság, stb.). Erről nem nagyon írtok, de úgy érzem, hogy ez jelentős mértékben hozzájárult a jelenlegi viszonyokhoz. Ahogy szokták mondani, a fejétől bűzlik a hal...

Szerintem az emberek többsége egyéni és helyi szinten inkább optimista és cselekvő (persze, itt is nagy különbségek vannak földrajzi és társadalmi csoportok között), de akkor lesznek rendkívül pesszimisták és cinikusak, ha az ország helyzete, a nagypolitika kerül szóba (ez is saját tapasztalat). Tehát lehet népszerűsíteni a magyar és külföldi humoros, önirónikus írókat, csak attól félek, hogy ezzel nem a probléma lényegét kezeljük, hanem valamilyen erőltetett kommunikációs pótcselekvést indukálunk, ami inkább visszafelé sülhet el. Nem tudom én sem a megoldást, de abban biztos vagyok, hogy amíg az emberek jelentős része nem tekinti a politikusokat/ a kormányt hitelesnek, mely komolyan veszi azt amit mond, addig fölösleges érdemi változást várni azoktól az egyébként hasznos és jó javaslatoktól, amiket leírtatok. Nem lehet elvárni, hogy az egyéni norma és értékkövetés markánsan elváljon az általános, az állam, a vállalatok normakövetésétől. Ezeket a szereplőket együttesen érdemes vizsgálni, mert mindegyik hat a másikra. Egyébként a szieszta bevezetését támogatom, csak sajnos nem tudom elképzelni, hogy miként lehetne megvalósítani.

Remélem, hogy lesz majd valamilyen alkalom a tanulmányotok nyilvános megvitatására.

Üdv:
M

Kedves M,

Köszönjük, hogy elolvastad, ls irtál!

Sajnáljuk, hogy úgy érezhetted, óvatlanul interpretáltunk, mert amúgy minden pontoddal egyetértünk, de ezek szerint ez nem derült ki a füzetből, vagy legalábbis valahol félrement egy picit.

Az alkalmazkodásról szerettünk volna írni. Arról, hogy vannak objektív külső körülmények, amelyeket nem lehet ignorálni. És valóban, a politikától elvárható (lenne), hogy ne hátráltassa, hanem segítse az adaptációt, de van egy nehezen megfogható szint (egyéni, közösségi), amelyen az alkalmazkodás egészen magas fokig (lenne) vihető a politika nélkül is. Pl. nyelvtudás, mobilitás, tolerancia, stb.

Maximálisan egyetértünk azzal, hogy a nagypolitika lefelé hangol és lehúz mindenkit. Épp ezért is szerettük volna hangsúlyozni, hogy felejtsük el a nagypolitikát, ne számítsunk rá. Pontosabban: ne hagyjuk, hogy az diktáljon (akár mint a vállalatok társadalmi felelőssége esetében a vállalatok, az üzleti szféra által dominált diskurzus), ha az állampolgárok/fogyasztók (tehát az egyéni szint) tömegesen elemelkednének a materiális szintről, a politika nem tehetne mást, mint hogy követi. Tehát az egyének szintjén kellene változtatni, de a személyes értékítéletek fenntarthatatlan módon vannak a nagypolitikának alárendelve. Ott van a Combino-ülés kérdése, de más példát is említhetnénk. Ha nincsenek koherens egyéni vélemények, világnézetek, mini-ideológiák a saját (egyéni szintű) életre vonatkozóan, a társadalom enélkül élő tagjai (a közvéleménykutatások szerint az átlag, azaz döntő tömeg) kiszolgáltatják magukat.

Általánosságban a helyzetértékelés sem megy önállóan, mármint a nagypolitika mankói nélkül. A megoldási alternatívákról nem is beszélve. Te mashogy látod? Tudjuk, hogy rengeteg a pozitív példa, létezik optimizmus és cselekvőképesség, de nem az a norma, a hatása nem érvényesül - vagy legalábbis gyengébb a pesszimizmusnál és a mutyi-megúszós gyakorlatnál, és a paternalista felfogásnál.

Azzal is egyetértünk, hogy a jelenlegi politikai erők és szereplők közül mindenki él is e helyzet adta lehetőségekkel, populista, materialista igényekre játszik, a hosszútáv rovására hajt politikai hasznot rövid távon. Minden fél - igazad van. De a politikus amúgy nem is nagyon tehetné meg, hogy nem reagál a társadalom állapotára. Nem szeretnénk kisebbíteni a politika felelősségét, de ezzel párhuzamosan az egyéni felelősséget húznánk alá jobban. A "fejétől bűzlik a hal"-mondás megállja a helyét, egészen a személyes életünk kapujáig. Azon belül azonban semmit sem foghatunk a nagypolitikára szerintünk. Az életminőséges előző írásunk végén írtuk, és meggyőződésünk, hogy nagyon igaz, hogy egy idő után mindenki maga tehet arról, hogyan néz ki. Egy másik érv amellett, hogy a büdös fej ellenére a test maga lehet kevésbé büdös, hogy egy csomó - általunk most kiemelt - szempont szerint a hozzánk hasonlóan büdös (vagy még büdösebb) fejű halak teste egesz tűrhető (ha nem is illatú, de) szagú. A régióban sehol sem sokkal jobb a politika hozzáállása, az alkalmazkodás mégis jobban megy. Tulajdonképpen a tudatosságot hiányoljuk. Véleményünk szerint ezért akkor sem tehető felelőssé a politika, ha élteti, kihasználja ezt.

Az erőltetett kommunikációs pótcselekvéseket mi is nagyon utáljuk, károsnak tartjuk, akárhonnan is érkezik. Ettől mentsen meg minket az ég, pontosabban mentsük meg magunkat (mármint a társadalom). De ez önreflexió nélkül nem megy. A humor és önirónia terjesztését természetesen nem közvetlen stratégiaként ajánlottuk, önmagában attól nem várható javulás egy csapásra, de az önreflexiót mindenképpen javíthatja, aminek hiánya nagyon sok minden káros folyamat hátterében ott van. Szerintünk. Mi sem haknikat képzelünk el, csak a görcsösséget, az ellenségeskedést, a nem teljesítményalapú versengést (grundfoci-jellegű lökdösődés) enyhülését várnánk tőle, ami sok minden máshoz nyújtana konstruktív kontextust.

A szieszta lehetőségének felvillantásával azt szerettük volna jelezni, hogy tágak a keretek, van helye a kreativitásnak. Olyan eszközök is elképzelhetők a frusztráció, a stressz és a boldogtalanság enyhítésére, ami látszólag komolytalan (amellett, hogy vannak komoly érvek is a szieszta közvetlen pozitív hatásai mellett). Hogy a gyakorlatban hogyan valósulhatna meg, egyelőre mi sem tudjuk.

De tényleg hála az érdemi reakciókért, a múltban és a jövőben is!